Prémes bundákban lándzsával vívjuk élet-halál harcunkat, majd II. világháborús hősként vergődünk át csapataink hadállásain,gengszterekkel korzózhatunk,vagy vámpírokkal táncolhatunk,és az már csak hab a tortán,hogy szinte mindenkivel kefélhetünk New Yorkban. És a csúcs az,hogy nem csak egyszer,hanem hosszan jó sokáig,akár több évadon át is.
Mostanában gyakran tévedtem a HBO sorozatai elé.
Valamikor réges- régen a Paula és Pauline sorozat idején ,megfogadtam,hogy soha se leszek (legalább!),a Tv sorozatok rabja. Nem fogom egész nap várni,hogy vajon Antonio, Juan,vagy esetleg mostanában valami török Bülbül szavú rózsa, hogyan tévelyeg a szerelem ,féltékenység és a halál kibogozhatatlan rögös utjain. A szakmányban legyártott, ugyan arra a patentra járó,csak különböző kosztümű, teleregények sokáig hidegen hagytak. A trónok harcát se néztem meg,elvből. Csakis, azért nem ültem a TV-elé ,mert bár mondták,hogy ezek a sorozatok nem hasonlítanak az alacsony költségvetésű szappanoperákhoz,nem hittem és nem is akartam újabb otthoni rabságba esni. Ráadásul az a régi kötöttség, mindig valami tompa bűntudati hányingerrel járt,hisz éreztem,hogy roppant ciki amit nézek. A mexikói szappan operák botoxolt női bábjainak érzelmi szegénységét,indulati túltengéssel leplező színésznők helyett, maradtak a mai világunk,celeb szereplői. A saját sagám,és mostanában a Hajdú házaspár végeláthatatlan napi hir-mozaikokat dobáló facebook bejegyzései,melyeket természetesen minden hírportál átveszi,a felek legnagyobb megelégedésére.
Egészen addig tartottam magam,míg egy dallam a fülembe nem mászott. Géczy Dávid rendező, tette ki a facebook posztjára a True Detectiv főcím zenéjének zseniális kippjét,és bevallom azóta nincs megállás. Beleestem a sorozatokba. Vannak kiváló alkotások,mint pl: Az ifjú Pápa. Elgondolkodtató,de persze azért logikailag sántító alkotások,mint a West Word,nyomasztóan izgalmas skandináv krimik,és véresen izgalmas Amerikai akció-film-dráma sorozatok. A készítők tényleg oda tették magukat,néha egészen kiváló jeleneteket,művészi,de legalábbis szakmai bravúrokkal,megoldásokkal találkozom. Hol van már az az idő,amikor megkongatták már a televizózás sir harangját,mikor feltűntek a hiper,mega Cinema mozik a plázákban. Ki fog vajon otthon filmet nézni,ha ezt méregdrágán megteheti ,homályos 3D esetleg 4D-ben,pattogatott kukoricát majszolva?
Az idő meghozta a megoldást,és újra felvirágoztatta az otthoni filmnézést. Nem kell felöltözni,lehet pongyolában is éjszakákon át,akár egyben is letolni a sorozatokat. Az ember kilép a saját idejéből,dobja a problémákat,az undok főnököt,az elhagyott szerelmet,kántáló ,zsémbes házastársat,időnkért kunyeráló kutyát,vagy gyereket és önfeledten beleveti magát az epizód folyamba. Az külső világ eltűnik,és csak a pattogó filmkockák között létezünk,hol Vietnámi veteránként gyilkolunk,hol sztriptíz bárokban járunk,hol mi vagyunk a Vatikán feje,hol a ronda Jessica Parker férjének a fekáliájás dobozát szorongatjuk .
Mert ez mind mi vagyunk.
Mi lettünk.
Prémes bundákban lándzsával vívjuk élet-halál harcunkat, majd II. világháborús hősként vergődünk át csapataink hadállásain,gengszterekkel korzózhatunk,vagy vámpírokkal táncolhatunk,és az már csak hab a tortán,hogy szinte mindenkivel kefélhetünk New Yorkban. És a csúcs az,hogy nem csak egyszer,hanem hosszan jó sokáig,akár több évadon át is.
Az élet szinte minden területére kaphatunk,időszakosan kielégítő megoldást,hisz filmben válhatunk el nem csak fejben,járhatunk terepaurához majdnem ingyen,és hősök is lehetünk karcolás nélkül. Éjszakákon át,kialvatlanul nézhetjük az új világ delíriumait: a sorozatokat.
A hosszan tartó orgazmusról,és a nem létező G-pontról már annyi marhaságot olvastunk,de most végre bekövetkezett,hogy el is kapták azt. Még a férfiakét is.
Rabok lettünk. de ezt még élvezem is.
Tud valaki egy jó sorozat,amit még nem láttam?
